
Similar Posts

1000 rendőr tartott ellenőrzést a vasúti közlekedés biztonsága érdekében
ByEva
Csaknem ezer rendőr vett részt a napokban a Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) huszonnégy órás magyarországi akciójában, amelyben a vasúti közlekedés biztonsága érdekében tartottak fokozott ellenőrzést – írta honlapján a rendőrség. Az intézkedéssorozat célja többek között az volt, hogy megfékezzék, kiszűrjék a vasúti kocsik rongálóit, a garázda utasokat, megelőzzék a fémlopásokat, és ellenőrizzék a szerelvényeket…

Tömegesen ugráltak ki a vízből a busák Szegednél
ByEva
Az utóbbi időben egyre több magyarországi helyszínen készítenek videót arról, hogy busák tömegesen kiugrálnak a vízből. A szeged365.hu egyik olvasója Újszegeden, a Tisza-Maros torkolatnál lett figyelmes a jelenségre, a megörökített felvételt pedig elküldte a helyi szerkesztőségnek. „Busák vonulása látható, ritka jelenség, de ha előfordul, akkor általában az évnek ebben az időszakában szokott. Kiváltó oka hajó…

A Scorpions júniusban ismét Budapesten játszik
ByEva
Nyáron ismét fellép Magyarországon a Scorpions. Minden idők egyik legsikeresebb hard rock zenekara június 29-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet. A német zenekar Love at First Sting című albuma megjelenésének 40. évfordulója alkalmából új show-val lép fel a magyar fővárosban. A Scorpions a lemez dalai mellett legnagyobb slágereit is előadja – közölte a…

Megkezdődött az új BMW X2 sorozatgyártása Regensburgban
ByEva
Mindössze néhány hete annak, hogy az új BMW X2 első hivatalos fényképei körbejárták a világot, a BMW Group regensburgi gyárában pedig máris megkezdődött a Sports Activity Coupé (SAC) modell második nemzedékének sorozatgyártása. „A BMW X2 és a tisztán elektromos meghajtású BMW iX2 sorozatgyártásával új fokozatba kapcsoljuk Regensburgban az elektromos mobilitás térnyerését” – fogalmazott Armin Ebner,…

A Mustang GTD a valaha készült leggyorsabb amerikai autó a Nürburgringen
ByEva
A legendás Nürburgring Nordschleife versenypálya igazi mércének számít a sportautók fejlesztésében. Ezért is kiemelten fontos a Ford számára, hogy a 2025-ös Mustang GTD a legelső amerikai modell, amely hét percen belüli köridőt teljesített itt. A 815 lóerős Mustang GTD volánja mögött a Multimatic Motorsports pilótája, Dirk Müller ült, aki 6 perc 57,685 másodperc hitelesített…

Egymillió forint ütheti a markát annak, aki kifogja a szegedi aranyhalat
ByEva
Augusztus 23-án délelőtt 10 órakor megnyitotta kapuit az 55. Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), a dél-alföldi régió legnagyobb és egyben az ország utolsó, nyárzáró könnyű zenei fesztiválja. A számos program, fellépő mellett az idei évben is – immár harmadik éve – várják a horgászat, a halak iránt érdeklődő fesztiválozókat. A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége (HECSMSZ)…
