
Heti cukiság – Szumátrai tigrisek születtek
Szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) ikerpár született a Nyíregyházi Állatparkban,

Dakar-rali – Quintero nyerte az első szakaszt
Az amerikai Seth Quintero nyerte az első szakaszt az autósok

Kötelező biztosításra 30, míg egy egzotikus nyaralással kapcsolatosan 140 milliót fizetett egy biztosító
A Groupama Biztosító legnagyobb összegű nem céges kárkifizetése 2024-ben egy

Egységes horgászati szabályokat vezettek be a Dunára, a Tiszára és a Tisza-tóra
Az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ (OHSZK) kezdeményezésére, egyben a horgászok

Ha már megvetted, így használd biztonságosan a tűzijátékot!
A szilveszteri tűzijátékok biztonságos használatára hívta fel a figyelmet közleményében

Alfa Romeo 33 Stradale – Az „Év szupersportkocsija”
Az Alfa Romeo 33 Stradale nyerte az „Év szupersportkocsija” címet

A hétvégére visszatér a ködös, borult idő
Pénteken még többfelé kisüt a nap, de a hét végén

Megnyitott a mátraszentistváni Sípark
Porhavas pályákon csütörtökön megkezdődött a szezon a mátraszentistváni Síparkban –

Pénteken érkeznek a Geminidák
Péntekről szombatra virradó éjjel látványos csillaghullás figyelhető meg az égen,

Öt és fél évvel a tűzvész után megnyílt az újjáépített párizsi Notre-Dame
Öt és fél évvel a 2019. április 15-i tűzvész után

A Mustang GTD a valaha készült leggyorsabb amerikai autó a Nürburgringen
A legendás Nürburgring Nordschleife versenypálya igazi mércének számít a sportautók

Itt a Balkan Rally 2024 hivatalos Aftermovie-ja + 200 eurós kupon a cikkben
Az év egyik legjobban várt klasszikus autós és motoros rallyja

Forma-1 – Pérez a szezon végén távozik a Red Bulltól
A szezon végén elhagyja a világbajnoki címvédő Forma-1-es Red Bull

Végre egy értelmes Honda fejlesztés – Haru a kórházban segít a gyerekeknek
A Honda egy spanyol kórházzal együttműködésben hivatalosan bemutatta a Haru

Katari Nagydíj – Verstappen nyerte a viadalt
A negyedik világbajnoki címét egy hete Las Vegasban bebiztosító Max

Karácsonyi Wellington csirkemell – Elegáns és ínycsiklandó fogás az ünnepekre
Mindenkit elkápráztat az ünnepi asztalnál! Látványos és könnyen elkészíthető, ízletes

Karácsonyi töltött csirkemell fügelekvárral és kecskesajttal
Garantált a siker a család körében! Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé

10 tipp a biztonságos vezetéshez esőben, hóban és nedves utakon
Ha szakad az eső, vizes, havas vagy latyakos az út,

Bakonyi csirkeragu tésztával
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell filé 1 fej vöröshagyma 20 dkg

Bakonyi csirkeragu tésztával
Bakonyi csirkeragu tésztával Egy ízletes és laktató magyaros fogás Kattints

Gladiátorként is kipróbálhatják magukat turisták a római Colosseumban
A Rómába látogató turisták akár gladiátorként is küzdhetnek a Colosseum

Robbie Williams jövő szeptemberben visszatér Budapestre
Újra Budapesten ad koncertet Robbie Williams. A világhírű brit popsztár

Megkezdődött a BMW M5 Touring sorozatgyártása
Négy hónappal az új BMW M5 limuzin sorozatgyártásának beindítása után

Fémdarabok találhatók egyes Coca-Cola termékekben
Az osztrák hatóság az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén

Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt
Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt – közölte a Magyar Országos Horgász

Idén is Magyarországra látogat a finn Mikulás
A Mikulásgyár meghívására idén is eljön Magyarországra Joulupukki, a finn

26 sebességmérő kamerát telepítettek Budapesten, itt a lista
A Fővárosi Önkormányzat 26 sebességmérő kamerát telepített Budapesten, amelyek október

Kirándulnál? – Egyre több kokaint mosnak partra a hullámok az Északi-tengernél
Egyre több kokaint találnak az Északi-tenger partjainál és a La

Egyesült Államok Nagydíja – Norris indul az élről Austinban
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült

Főzött gyurma pillanatok alatt!
A család kedvence lesz ez a pillanatok alatt elkészíthető főzött

Jelentős áremelkedés várható az újautópiacon
Január 1-től új károsanyag-kibocsátási határértékek lépnek hatályba az Európai Unióban.

Nemcsak a kávé ára emelkedik, a fogyasztása is nő
A tavaly szeptembertől idén augusztus végéig tartó időszakban mintegy 1

A TOM’S Racing alkotását a Suprák királya, a TRD 3000GT ihlette
Japán egyik legünnepeltebb tuningcége a Toyotákra specializálódott TOM’S Racing, amely

Berni pásztor kiskutya
Berni pásztor kiskutya várja szerető gazdáját! A kiskutyák oltva és

Sávlezárások mellett javításokat végeznek péntektől a Hungária körúti felüljárón
Sávlezárások mellett javítási munkálatokat végeznek péntektől várhatóan augusztus végéig a

A 199. Anna-bált rendezik július 27-én Balatonfüreden
A 199. Anna-bált rendezik július 27-én Balatonfüreden, a rendezvényre hatszáz

Megtalálták a Tiszában eltűnt három ember holttestét
Július 1-jén, hétfő este tűnt el egy 49 éves férfi

Nick Carter (Backstreet Boys) a Vasúttörténeti Parkba jön
Budapesten ad szólókoncertet Nick Carter. A kilencvenes évek második felében

Jubileumi koncertjük után a Halott Pénz a bejövős fesztiválon lép fel!
július 4-6. A MAX bemutatja: Duna-part Feszt – Partra magyar!

James Patterson befejezte Michael Crichton vulkános könyvét
James Patterson népszerű amerikai krimiíró befejezte a Jurassic Park 15

Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a

Sikeresen a világűrbe bocsátották a Boeing első űrkapszuláját, a Starlinert
Asztronautákkal a fedélzetén sikeresen a világűrbe bocsátották szerdán a Boeing

Felkészült a vízügy a védekezésre a Dunán várható árhullámmal szemben
A vízügy felkészült a Duna vízgyűjtőjénél az elmúlt napokban lehullott

Pénzzel teli széfet fogtak mágneshorgászok – videóval
100 ezer dollárt, átszámítva körülbelül 36 millió forintot talált egy

Június 23-án lesz a Magyarország Szépe döntője
Bemutatták azt a huszonegy lányt, aki versenybe szállhat az idei

Befejeződött a felújítás első üteme a Hungaroringen
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen
Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette

A hazai élmezőny is rajthoz áll a május végi Diósgyőr-ralin
Május 24-26-án rendezik a II. Diósgyőr-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság

Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén
Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz

Hat Volkswagen-csoport világpremier az Auto China 2024 kiállításon
A 2024-es Pekingi Autókiállításon ünnepli a Volkswagen Csoport a kínai

Megáll az ész 45. – Drága mutatvány volt
AZ MKIF Zrt. Megáll az ész sorozatának legújabb epizódja ezúttal

Vízirendészek és halőrök mentették meg két kenus életét az RSD-n
Március 30-án, szombaton 14 órától 22:30-ig közös szolgálatellátásra került sor

Különleges autóra is lehet licitálni az Autistic Art Alapítvány aukcióján
Az Autistic Art Alapítvány az autizmus világnapján mutatta be az

Segítsenek tisztázni az Esztergom-Nyerges Rallyn bekövetkezett baleset körülményeit!
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrkapitányság a lakosság közreműködését kéri. Ahogy arról

A kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat az ELTE kutatása szerint
A kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat – derült

Kétkilós menyhalak is lesznek a Balatonban hamarosan
A halas szakma a magyar mezőgazdaság szerves része – jelentette

Éljenek a halak és a halőrök! Ma őket ünnepeljük.
Idén nyolcadik éve annak, hogy március 20-án a Halak Napját

Rali ob – Hét év után visszatér Turán Frigyes mellé Zsiros Gábor
Hét év szünet után újra Zsiros Gábor lesz a navigátora

Két Grevy-zebra született a Nyíregyházi Állatparkban
Két Grevy-zebra (Equus grevyi) született a Nyíregyházi Állatparkban, a közönség

A társai élesztettek újra egy horgászt Bács-Kiskun vármegyében
Rosszul lett Bács-Kiskun vármegyében egy horgász, akit a társai élesztettek

Bahreini Nagydíj – A címvédő Verstappen sima sikerével kezdődött az idény
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull

A hét tahói kamiont akartak letarolni egy körforgalomban – videó
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, az M0-nál, a Bilk

Porsche Panamera E-Hybrid 2024 – Fókuszban a hatékonyság
Nagyobb teljesítmény és elektromos hatótáv, valamint rövidebb töltési idők jellemzik

Ne dőljünk be ezeknek az online csalóknak!
Online csalókra figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ): a csalók

Škoda Enyaq Coupé RS iV – elektRoSokk-terápia
Sikeres piaci bevezetését követően egy elegáns kupéval bővítette Enyaq sorozatát

Holttestet találtak a Kovács-patakban
Egy férfi holttestére bukkantak túrázók február 18-án, vasárnap a Börzsönyben,

Ezt a videót egy olvasó rögzítette, majd MEGHALT EGY EMBER a terelésnél
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt február 16-án az M1-esen,

Szétbombázták a Hungaroringet, nehéz elhinni, hogy lesz idén F1 futam
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Forma-1-es Magyar Nagydíj

Balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat
Fehérbor kategóriában a balatonfüredi Figula Pincészet 2022-es Sóskút Olaszrizlingje, a

Új korszakba lép a BMW 5-ös Touring
A BMW 5-ös Touring hatodik nemzedéke számos digitális innovációval, az

Újra együtt a Völgy utcai varangyokért
Az év ebben a szakában szokatlanul enyhe és csapadékos idő

Bő két hét alatt, 20 horrorkaraván útját állták a rendőrök Pest vármegyében.
Az egyenruhások ezúttal az M4, valamint az M0 autóúton ellenőriztek,

Paul McCartney visszakapta fél évszázada ellopott hangszerét
Paul McCartney visszakapta több mint 51 éve ellopott basszusgitárját. Az

Milánó 2026 – Bemutatták a kabalafigurákat – Tina és Milo
A sanremói zenei fesztiválon bemutatták a 2026-os, milánói-cortinai téli olimpia

NER befektetői csoport veszi át a finn KymiRing versenypálya vezetését
A TRP Hungary vezetésével vásárolta meg egy nemzetközi befektetői csoport

A világ második legnagyobb állatát mosta partra a tenger – fotókkal
Hatalmas bálnát mosott partra a tenger egy amerikai tengerparton. Vizsgálják,

A Tankcsapdával érkezik a Budapest Open Road Days fesztivál a Műegyetem rakpartra
A Budapest Open Road Days fesztiválon adja első budapesti nagykoncertjét

Forma-1 – Bemutatták a Ferrari idei versenyautóját
A Forma-1-es Ferrari istálló kedden online prezentáció keretében mutatta be

Naposabb, szárazabb idő várható a héten
A csapadékzóna elvonulása után naposabb, szárazabb idő várható a hét

Bréking!!! – 16 év után újra megrendezik a Red Bull Ládaderbi versenyt
A sebesség, a kreativitás és a teljes őrület együtteséből született

Oscar-díj – Új díjkategóriát vezetnek be 2026-tól
Két év múlva, a 98. Oscar-gálán már a filmek szereplőválogatóit

Remek évet zárt a Hermés tavaly
Jelentősen javuló éves eredményeket tett közzé pénteken a Hermés francia

Új álskorpió-fajt fedeztek fel Magyarországon
Új álskorpió-fajt fedeztek fel Magyarországon. A több mint 83 millió

Karma is a bitch – Kicsit véleményes az eset, de a rendőrt bevonzotta – videó
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a 17. kerületben. „A

Tom Holland a Rómeó és Júliában lép fel Londonban
Tom Holland, a Pókember-filmek sztárja májusban Londonban debütál Shakespeare Rómeó

Lángba borult utastérrel, füstcsóvát húzva ment az Audi – videó
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, a 16. kerületben, a

Hétvégén itt az 58. Super Bowl, és van már pár szenzációs reklámunk
Az évek során nemcsak a legnézettebb sportesemény, de abszolút értékben

Ford Mustang 2024 – Egy új korszak legendája
Forradalmian új digitális élménnyel, a korábbinál is élvezetesebb teljesítménnyel és

Párizs 2024 – Százévesen viheti az olimpiai fáklyát
Charles Coste 100 esztendősen viheti a nyári, párizsi olimpia lángját,

Ember még nem töltött ennyi időt az űrben
Megdöntötte a világrekordot az űrrepülések összesített időtartamában Oleg Kononyenko, a

Megáll az ész 34 – Ismétlés a tudás anyja
Az MKIF Zrt. Megáll az ész minisorozatának 34. epizódja kísértetiesen

Elkészült a világ legnagyobb horgászhajója – fotókkal, videókkal
A Royal Huisman bejelentette, hogy az 52 méter hosszú, Project

BMW Z4 M40i Pure Impulse – Középpontban a vezetési élmény
A sikeres bajor roadster exkluzív kiadása a színtiszta sportosságot és

Észak-kínai leopárd született a debreceni állatkertben
A világon az egyik legfenyegetettebb, állatkertekben is igen ritkán tartott

Több mint 500.000 látogató a parajdi sóbányánál
Több mint félmillióan látogatták tavaly a parajdi sóbányát, miután a

Adathalászok vették célba az autópálya matrica vásárlókat
Adathalászok vették célba az autópályamatrica-vásárlókat az éves országos és vármegyei

Ez igen! – Ledarálta magáról a BMW a kerékbilincset
Olvasónk azt írta, hogy nem vette észre a sofőr, mert

Római kori diadalív került elő egy szerbiai szénbányából
Római kori diadalív maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az

Újra gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg Alec Baldwint
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ismét vádat emeltek Alec Baldwin színész-rendező

Színes programokkal várja a horgászokat a 30. FeHoVa
2024 februárjában harmincadik alkalommal rendezik meg a FeHoVa – Fegyver,

Te tudod mekkora a vízlábnyomod?
Gondolta volna, hogy az a ruha, amit visel, mintegy 20

Hat Toyota végzett az első tízben a Dakaron
Idén a gyári Toyota Gazoo Racing versenyzőinél az ugyanolyan autókat

Gyorsan olvad az Antarktiszról leszakadt óriási jéghegy
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a

Tavaly az Apple szállította ki a legtöbb okostelefont
Tavaly először lett piacvezető az Apple az okostelefonok kiszállítása terén

Amikor a szarvas átugorja a kocsidat – Rohadt nagy mázli
A fedélzeti kamera rögzítette a felvételt. https://www.youtube.com/watch?v=wlZSsY9zEO8&t=3s Még több hírért

Micsoda évkezdés a BMW Parkban!
Az újév első müncheni mérkőzését nemhogy az Euroliga két éllovasa,

Tom Cruise már a harmadik Top Gun-filmen dolgozik
A Top Gun harmadik részén dolgozik Tom Cruise – számolt

Gerard Butler is szerepel az Így neveld a sárkányodat filmben
Gerard Butler is szerepel az Így neveld a sárkányodat című

Amarillisz gondozása
Az amarillisz népszerű karácsonyi díszünk. Az ünnep után sem kell

Videó: pecabottal a kezében menekült meg a brutális hajóbalesettől
„Amikor valaki elfoglalja a legjobb helyedet!” – poénkodtak az alábbi

Négy szakasz után Jazid al-Radzsi vezeti a Dakart egy privát Toyotával
A szaúdi versenyző előnye közel négy és fél perc az

Forma-1 – A Williams 2030-ig a Mercedes motorjait használja
A Forma-1-es Williams istálló 2030-ig szóló szerződést írt alá a

A Scorpions júniusban ismét Budapesten játszik
Nyáron ismét fellép Magyarországon a Scorpions. Minden idők egyik legsikeresebb

Meghalt Benedek Miklós színész, rendező
Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedd reggel elhunyt

Két szakaszból egy első és egy harmadik hely a Toyota mérlege eddig a Dakaron
Az összetett állásban a legjobb tíz autós közül öt Toyota

Víz alatti videó: népes csapatokba verődtek a színpompás koi pontyok Tapolcán
Lebilincselő kisfilmet forgattak a kristálytiszta vizű tóban. Kostyál Pál immár

Lopott Porsche Cayenne-t fogtak a határon
Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen

Az ország legnagyobb busáját foghatták ki, de nem mérték le – fotókkal
Mérleg híján a hal pontos tömegét nem sikerült meghatározni, pedig

Dakar-rali – Ekström nyerte a prológot az autósoknál
Az Audival versenyző Mattias Ekström, Emil Bergkvist svéd duó volt

Új dizájnt kapnak a Toyota versenyautói a Rally Világbajnokságban és a Hosszútávú Világbajnokságban
A Rally Világbajnokságban harmadik, a Hosszútávú Világbajnokságban ötödik egymást követő

Tavaly 12 ezer vonaton és buszon elhagyott tárgy került vissza a tulajdonosához
Tavaly 21 500 vonatokon és buszokon elhagyott tárgyat adtak le

Fél nap alatt két sofőrrel kapták gyorshajtáson a Ferrarit – 450.000 forint büntetés
Nem indult jól az év annak a sofőrnek, aki január

Videó: így ássa el magát az iszapba az Év Hala, a réticsík
Amikor át akarja vészelni a kiszáradást a növényekben gazdag, iszapos

Repülőgép hajtóművébe mászva halt meg egy utas Salt Lake City repülőterén
Egy felszálláshoz készülő utasszállító repülőgép hajtóművébe mászva halt meg egy

Pénteken 10 forinttal csökken a dízel ára (2024.01.05.)
Lakossági szempontból jól indul az év az üzemanyagárakat tekintve: péntektől

2024 év madara – a kerecsensólyom
A kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő természeti értékünk. Az Európai

Januártól több gyorsforgalmi útszakaszra kell sztrádamatricát venni
Január 1-jétől több, személyautóval eddig ingyenesen igénybe vehető gyorsforgalmi útszakaszra

2023 legnagyobb fogásai – válogatás, 1. rész
A 2023-as esztendő bővelkedett az igazán érdekes horgásztörténetekben, ezért most

Amerikai katonai űrrepülőgép indult titkosított küldetésre Floridából
Legénység nélküli amerikai katonai űrrepülőgép indult többéves titkosított küldetésre a

Ez volt a 2023-as év egyik rekorder étele
Számos olyan magyar rekord van, amit büszkén mondhatunk a magunkénak,

Környezetkímélő kukásautók is gyűjtik a szemetet Budapesten
Száztíz új, modern és környezetkímélő hulladékbegyűjtő járművel bővült a Budapesti

Minden hónapra fontos üzenetet rejt a Mohosz és a kormány horgásznaptára
A 2024-es International Balaton Carp Cup (IBBC) budapesti sajtótájékoztatóján a

A 100 éves szerencsi csokoládégyártás története
Magyarországon nincs olyan középkorú ember, aki ne hallott volna a szerencsi

Notre-Dame – Visszakerült a kereszt az újjáépített huszártorony csúcsára
Visszakerült a 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített
Ingyen pontyot kapnak a kapás nélkül maradt horgászok Gyálon
A tavalyi évet követően idén is megismétlik azt a különleges

Változékony idő várható a héten
Változékony idő várható a héten: a hét elején többször kell

Titkosítani fogja a személyes üzeneteket a Facebook és az Instagram
Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook

Ilyen „tankokat” kapnak a német rendőrök
Két éven belül minden nagyobb német város különleges rendőri egységénél

Már megvásárolhatóak a 2024-es autópálya-matricák
December 1-től vásárolhatók meg a jövő évi autópálya-matricák, amelyek ára

A világ legnagyobb jéghegye harminc év után mozgásba lendült
Mozgásba lendült a világ legnagyobb jéghegye, amely az Antarktiszról való

Az Audi Hungaria idén ismét Magyarország és a magyar autóipar legvonzóbb munkahelye
Ismét az Audi Hungaria vehette át a Magyarország Legvonzóbb Munkahelye

Széncinege
A széncinege a verébalakúak rendjébe, ezen belül a cinegefélék családjába

Mi lesz a horgásztitkokkal egy világbajnokságon?
Bosánszky Péter, a csónakos pergető szakág és a streetfishing szakág

Porsche Panamera 2023 – Harmadik generáció
A stuttgarti luxusszedán harmadik nemzedéke digitális megoldások gazdag kínálatával, friss,

A Rolling Stones észak-amerikai turnéra indul tavasszal új albumával
Észak-amerikai turnéra indul jövő tavasszal a Rolling Stones együttes a

Szeretne elgázolni egy gyereket? Ugye nem?!
Azok az autóvezetők sem akartak, akik az elmúlt napokban zebrán

Ha ezt te is kivédted volna, akkor jól vezetsz – videó
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az elképesztően szerencsés felvételt.

Mehetnek fel a téli gumik!
Már elég alacsony a napi középhőmérséklet a nyári abroncsok télire

Ennyibe kerülhet a karácsonyi hal, mutatjuk az árakat
Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal)

A lítium-alapú akkumulátorok ígéretes alternatíváját fejlesztették ki
Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a

Michelisz Norbert: kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottam az idén, mint 2019-ben
Michelisz Norbert, a túraautó világsorozat idei bajnoka szerint a mostani

Októberben nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban
Októberben már a tizenötödik egymást követő hónapban nőtt az egy

Rali Eb – Jövő áprilisban Veszprém mellett lesz a nyitófutam
Április 12. és 14. között Veszprém környékén, murván rendezik a

Sting jövőre ismét Budapesten koncertezik
Sting jövőre visszatér a magyar fővárosba: 2024. május 31-én ismét

23. Tatai Vadlúd Sokadalom
Szeretettel várjuk az érdeklődőket 2023. november 25-én, a Tatai Öreg-tó,

Kapcsold már fel azt a lámpát!
Rossz látási viszonyok között fokozottan figyelni kell arra, hogy az

Túraautó világsorozat – Michelisz Norberté a bajnoki cím
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte az első alkalommal

A 10 legviccesebb magyarázat a gyorshajtásra
Szinte biztos, hogy a rendőrök több mesét hallgatnak, mint a

Verstappen győzött az éjszakai viadalon
A harmadik világbajnoki címét már korábban megszerző Max Verstappen, a

Tejszínes csirkemell leves
Íme a kifinomult és ínycsiklandó tejszínes csirkemell leves receptje! Hozzávalók:

1000 rendőr tartott ellenőrzést a vasúti közlekedés biztonsága érdekében
Csaknem ezer rendőr vett részt a napokban a Railpol (Vasúti

Elfogadták a Hévízi-tó megújulását lehetővé tevő átfogó fejlesztési tervet – videóval
A Hévízi-tó megújulását lehetővé tevő átfogó egészségturisztikai fejlesztési tervet fogadott

Nagyon ritka Ferrarit foglalt le a NAV 1.1 millió euróval a csomagtartóban
Tizenhét ingatlant, nyolc gépkocsit – köztük sportautó-ritkaságokat – és félmilliárd

XII. NBBH: emelik a tétet, bejelentették a jövő évi szabályváltozásokat
Közleményt adtak ki a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) szervezői

Már javában zajlanak a kotrási munkálatok a Balatonnál
Már javában zajlanak a kotrási munkálatok a Balatonnál, az intézkedés

Las Vegas-i Nagydíj – Leclerc volt a leggyorsabb a másfél órás második szabadedzésen
Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es

Lamborghini Huracán STO SC 10° Anniversario – Két világ között
A Lamborghini Huracán STO SC 10° Anniversario nemcsak a Squadra

Átadták a 67-es gyorsforgalmi út északi szakaszát
Átadták a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es autóút utolsó,

Megtette első tesztrepülését a nehézbombázó B-21 Raider
Megtette első tesztrepülését az Egyesült Államok új fejlesztésű harci repülőgépe,

Kényelmetlen a biztonsági öv? A koporsó kényelmetlenebb.
Az utóbbi időszak adatai azt mutatják, hogy emelkedett azoknak a

Mindent is lehet majd csinálni a Mohosz applikációjában
Sokakat foglalkoztató téma mostanság a 2024-ben érkező új horgászkártya, a

Porsche Driver Experience – Az új vezetőközpontú belső koncepció
2023. november 24-én leplezi le a Porsche a Panamera új

Skynet – Robot zúzott halálra egy embert Dél-Koreában
Rakodó robotkar zúzott halálra egy férfit egy dél-koreai gyárban, miután

Bichone Havanese
Bichone Havanese Kiskutyák várják szerető gazdájukat! A kiskutyák oltva, féregtelenítve

Megkezdődött az új BMW X2 sorozatgyártása Regensburgban
Mindössze néhány hete annak, hogy az új BMW X2 első
Megáll az ész 24. – Csak két hónapra ugrott a jogsi?!?!
Már megint egy hajmeresztő történetet mutat be az MKIF minisorozata,

Visszaharapott a krokodilnak egy ausztrál farmer, így élte túl a támadást
Egy ausztrál farmer egy hónapot töltött kórházban, miután megharapta egy

Access Bars kezelés
Szeretettel köszöntök Mindenkit! Sarkadiné Pap Rita vagyok, 36 éves, boldog

Elindult az új generációs elektromos motorok sorozatgyártása Győrben
2023. november 7-én, az Audi Hungaria 30 éves jubileumi rendezvényén

A ’jövő gyárában’ készül a Ford Transit Custom
Mészáros Gergely Hírek 06 November 2023 A Ford Otosan ünnepélyesen megnyitotta a

Jó hír az autósoknak: szerdától csökken az üzemanyagok ára (2023.11.08.)
A holtankoljak.hu szakportál szerint szerdától (2023.11.08.) jelentősen csökkeni fognak az

Meghalt egy horgász az RSD-n, miután elszabadult csónakja után ugrott – videóval
Az idős férfi még november 3-án, pénteken merült el a

Videó: 270 kilós tökből faragtak csónakot Bőszénfán
Keresztes Martin 270 kilós óriástökéből ismét hajót faragtak, és a

BMW iX1 xDrive30 – Nem aprózták el
Erősen „megruházta” X1-es modellsorozatát a BMW: egyrészt ideje volt már

Piramis – recept
A piramis sütemény garantáltan a család kedvence lesz. Hozzávalók: 50

Több mint 80.000 kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány

Az OMV ultragyors elektromosautó-töltő hálózatot épít ki
Az OMV Hungária Ásványolaj Kft. az év végéig megkezdi az

Mi legyen az év hala 2024-ben? Elindult a szavazás, itt vannak a jelöltek!
Immáron 14. alkalommal kerül sor az „Év hala” megválasztására. A

Tortillába tekert csirkemell
A család kedvence lesz ez a könnyen elkészíthető csirkemell. Hozzávalók:

Megnyitotta első magyarországi márkakereskedését a Lamborghini
Az Automobili Lamborghini megnyitotta első hivatalos márkakereskedését Budapesten. A most

Évente több, mint 200 milliárd forintot kávézunk el
Magyarországon a kávépiac éves becsült értéke meghaladja a 200 milliárd

Szűznemzéssel szaporodott egy szemfoltos bambuszcápa egy amerikai állatkertben
Párosodás nélkül hozott létre utódot egy szemfoltos bambuszcápa egy amerikai

Menetrögzítő kamera – Rendkívüli 4K tisztaság és hangvezérlés
Egyre szélesebb a kínálat a menetrögzítő kamerák piacán, a vásárlók

Figyeljünk a téli álomra húzódó sünökre
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás

Végrehajtotta szűzrepülését az orosz Il-96-400M repülőgép
Végrehajtotta szűzrepülését az Il-96-400M széles törzsű, modernizált, hosszú távolságokra készült

A Wizz Air 2. alkalommal nyerte el Az év globális fenntartható légitársasága címet
A Wizz Air második alkalommal nyerte el Az év globális

November elején jelenik meg a Beatles „utolsó dala”
Több mint 50 évvel a Beatles felbomlása után, november elején

Kétmilliót érő csónakot nyertek a WHSE pergető versenyének győztesei – fotókkal, videóval
Illusztris horgászversenynek adott otthont október 29-én, vasárnap a Horgász Egyesületek

Rolls-Royce ‘The Pearl Cullinan’ – Páratlan születésnapi ajándék
A teljesen egyedi ’The Pearl Cullinant’ egy régi Rolls-Royce ügyfél

Január 1-től lehet igényelni az új horgászkártyákat
Öt évvel ezelőtt vezette be a Magyar Országos Horgász Szövetség

Megint ROADPOL akció
Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek a rendőrök. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek

Ötszázánál is több lopott autót foglaltak le nemzetközi összefogással
Nemzetközi művelet keretében ötszázánál is több lopott autót foglaltak le,

Különleges meglepetéssel ünnepelte a 70. születésnapját a Matchbox
Limitált kiadású, szürke-fekete-narancssárga szín összeállítású jubileumi sorozattal teszi emlékezetessé jubileumát

Szobanövények
Zöldike Kép forrása: Shutterstock.com A csüngő csokrosinda (Chlorophytum comosum) képes

Hidrogén hajtású járművet indít útnak a 2024-es Dakaron a HySE és a Toyota
A zöld hidrogén előállítási kapacitások fejlesztésében élenjáró Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő

Az SL Apollo Tyres Trucksport dobogós helyezést ért el a debütáló szezonban
Az SL Apollo Tyres Trucksport versenyzője, Sascha Lenz a hónap

Csupa izgalom és szórakozás a Toyota SEMA 2023 standján
A Toyota rengeteg kalandot ígér a kitaposott ösvényen és azon

Pizza tészta recept (paleo)
Hogyan készítsük el glutén és laktózmentesen a pizzatésztát? Egy 3

Hamarosan társadalmi vitára bocsátják a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiát – videóval
Elkészült a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia 1.0, amelyet jelenleg a horgászszervezetek

Bővíti hazai kutatás-fejlesztési tevékenységét a Continental
A Continental és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös sajtótájékoztatón jelentette

ID.7 Tourer – Az első tisztán elektromos Volkswagen kombi
A Volkswagen első tisztán elektromos kombija a nagy térkínálatát kimagasló

Aprópénz miatt okozott súlyos balesetet a figyelmetlen sofőr – videóval
Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a

Partra vetődött, majd elpusztult egy óriási kardszárnyú delfin Belgiumban
Elpusztult egy kardszárnyú delfin (orka), amely október 29-én, vasárnap sodródott

Hatalmas tengeri ragadozót fedeztek fel Amerikában
Hatalmas, új tengeri ragadozót írtak le korábban megtalált maradványok alapján

Tele lehet a Balaton második világháborús roncsokkal
Egy második világháborúban Balatonba zuhant magyar gyártmányú Messerschmitt 109-es vadászrepülőgép

Superbike-vb – Magyarországi futam is szerepel a jövő évi versenynaptárban
A gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokság jogtulajdonosa csütörtökön nyilvánosságra hozta a sorozat jövő

Magyar Nagydíj – Megvan a mogyoródi pálya fejlesztésének második üteme
Megszületett a kormányhatározat a mogyoródi Forma-1-es pálya fejlesztésének második üteméről

Norvégiában lopta – Ezzel a színnel miért gondolta, hogy nem állítják meg?
Norvég hatóságok által körözött autót foglaltak le Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen

Szerencsés csillagzat alatt született a Ferrari SP-8
Egy tajvani származású megrendelő egyedi igényei alapján született meg a

Még az év vége előtt megérkezik a hazai kereskedésekbe az új Opel Corsa
A Müncheni Autószalonon mutatkozott be a villámos márka megújult bestsellere,

Egyéni TSMT terápia
Vajon megfelelően fejlődik-e gyermekünk? Ez számos esetben az óvodai nevelés

Mazda MX-5 2024 – Régivágású roadster újratöltve
Ahogy az 1989-es megszületése óta mindig, a 2024-es kiadású Mazda

Tanulmányautót mutatott be a BMW Debrecenben
A Las Vegasban az év elején rendezett szórakoztató elektronikai kiállítás

Vérfagyasztó videó, ahogy egy púpos bálna felöklel egy szörföst
Sokkoló jelenetek zajlottak az ausztráliai Mona Vale-strandján: egy férfi elment

Hatékony zsírégetés! Egyszerű, de annál hatékonyabb, otthon is elvégezhető saját testsúlyos gyakorlatok
Intervall jellegű edzés 3 gyakorlatot végzünk. Egy gyakorlatot 30 mp-g

Az ásványok és kristályok jótékony hatásai: tények és tévhitek
Az ásványok és kristályok használata a gyógyulásban és az életminőség

Egy luxusautó árát kereste meg egy amerikai horgász inváziós halak fogásával
Egy oregoni horgász markát 107.800 dollár ütötte, miután rengeteg, nem

Téli madáretetés
Az etetési időszak általában november elejétől, március végéig tart. Az

Madáretető fajták
Miért szükséges a madáretető? Télen nem minden madarunk vonul melegebb

4500 horgász töltötte ki a Mohosz kérdőívét. Mutatjuk az eredményt!
Kiértékelték a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiához készített kérdőívet, amelyet 4500 horgász

Kiemelték a második világháborús magyar vadászgép roncsait a Balatonból
Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból október

Tejszínes currys csirke recept
Könnyű, gyorsan elkészíthető csirke receptje. Hozzávalók: 500 g csirkemellfilé, kockákra

Mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia
A kormány a horgásztársadalom szövetségeseként továbbra is biztosítani fogja számukra

Az év madara 2023 a barkóscinege
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez 14 644 szavazat érkezett

Veszélyes hatása van a napfénynek a műanyag palackokra
Ma már szinte lehetetlen megúszni a mikroműanyagokkal való találkozást, a

Robbanóeszköz bújt meg a kövek között a Duna esztergomi szakaszán
A jelenlegi alacsony vízállás miatt újabb veszélyes eszköz bukkant a

Újabb részletek derültek ki a digitális fogási napló bevezetéséről
A Digitális Állampolgárság Program keretében valósul majd meg a fogási

Állati furcsaságok
Bármennyit is tudunk a bennünket körülvevő élővilágról, még a jól

Kínai szezámos csirke
Ha szereted a kínai étkezdében a szezámmagos csirkét, akkor elkészítheted

Szaftos ananászos csirkemell
Egyszerű és gyorsan elkészíthető csirkemell. A szaftos, ananászos csirkemell receptje.

Kétszáz literes tartályokban modellezik a tavakat magyar ökológusok
David Cunillera-Montcusí ökológus európai és uruguayi kutatásai után most azzal

Zserbó golyó (glutén-, laktóz- és hozzáadott cukormentes)
Ez a recept mindenmentes, könnyen és gyorsan elkészíthető. Íme a

Parlagi sasok neveltek fel egy egerészölyv-fiókát a Dél-Alföldön
Az idei esetről csak ez a drónfelvétel készült: egerészölyv-fióka (középen)

Ócsai Gazdanap – Ócsai Tájházban
nap óra perc másodperc Október 21. (szombat) 10:00-16:00 JEGYVÁLTÁS:https://dunaipoly.jegy.hu/program/ocsai-gazdanap-153289 Hagyományos gazdálkodók, kézművesek

KFC csirke recept (gluténmentes)
A Kfc csirke recept hozzávalói Hozzávalók a csirke páchoz: 2

Rejtélyes tetemet mosott partra a tenger
Rejtélyes tetemet mosott partra a tenger Pápua Új-Guineában idén ősszel.

Belefulladt a Balatonba egy idős horgász
Holttestet találtak a Balatonban október 19-én, csütörtökön Alsóörsnél, erősítette meg

Gluténmentes almás zabpalacsinta
Az almás palacsinta hozzávalói: 1 csésze gluténmentes zabliszt 1 teáskanál

12 TIPP AZ EGÉSZSÉGES TESTSÚLYHOZ EGY ÉLETEN ÁT!
Úgy érzed, hiába a sok nélkülözés, mindig visszajönnek a kilók?

Megérkeztek a faragni való tökök a Gazdanapi programunkra!
Megérkeztek a faragni való tökök a Gazdanapi programunkra!A kifaragott tökfejeket

Ócsai Gazdanap – Ócsai Tájházban
Október 21. (szombat) 10:00-16:00 JEGYVÁLTÁS:https://dunaipoly.jegy.hu/program/ocsai-gazdanap-153289 Hagyományos gazdálkodók, kézművesek vására és családi nap.A

Érthetetlen tragédia: a halőr találta meg a fiatal rapper holttestét az ózdi horgásztóban
Holtan került elő az ózdi halastóból a város egyik közismert

Több mint 3000 esetet láttak el idén a vízimentők
Több mint 3000 esetet láttak el idén a Vízimentők Magyarországi

Kiemelték a vízből a Titan roncsait az amerikai hatóságok
Az amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic

Előbukkant az Ínség-szikla a Gellért-hegy lábánál a Duna alacsony vízállása miatt
Tavaly után idén ismét Láthatóvá vált az Ínség-szikla a Gellért-hegy

Kiemelik a Balatonból a világon egyedülálló vadászgép roncsát – videóval
Október elején a szakemberek megkezdik a második világháború során a

Már a mozikban a Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom című természetfilm – előzetessel
Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom címmel új magyar természetfilm látható

Hipó került az ELTE vízvezetékbe, százával pusztulhattak el kutatási célú halak
Az energiaárakra és a takarékosságra hivatkozva zárták el a meleg

Október 10-ig lehet kitölteni a nemzeti horgászkonzultációt
Eddig 2500 horgász töltötte ki azt a kérdőívet, amelyet annak

6 gyümölcs, amit jó döntés lehet edzés előtt, vagy után fogyasztani
Köztudott, hogy a gyümölcsök az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás részei, hiszen

1901 óta az idei volt a legmelegebb szeptember
Az idei szeptember a legmelegebb volt 1901 óta; a hónap

Az Állatok Világnapja
https://bloomnews.hu/wp-content/uploads/2023/10/Az-Allatok-Vilagnapjaberni-pasztorRkutya.mp4 Készítette: Borbély Petra Georgina

Ráckeve páratlan élővilága
Európa közepén Magyarországon az Öreg-Duna és a Ráckevei Dunaág között

Somlyó-sziget
A Somlyó-sziget gyakorlatilag láthatatlan a Soroksári-Dunáról. Mindössze három, szinte láthatatlan

Indul a munkaügyi rovatunk
Pajtók-Vizsolyi Júlia HR és PR szakértő, felnőttképzési szakértő, life és

Változott a szabályozás: szinte mindig mi leszünk a hibásak, ha elütünk egy vadat
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a

How should poetry be taught?
Poetry is something we are all familiar with from literature

Kitüntették a horgász életét megmentő pécsi gyerekeket
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kapitánya elismerést adott át azoknak az

Minden légvétel számít!
A gyermekáldás öröme leírhatatlan. Amikor a bébi a világra jön,

Körömgomba kezelése házilag
A körömgomba, vagy más néven onychomycosis, kezelése sokszor frusztráló és

Október 26-ig lehet véleményezni az RSD revitalizációjának terveit
Benyújtották a környezeti hatásvizsgálati dokumentációt, és ezennel megindult a környezetvédelmi

A tisztított szennyvíz lehet a kulcselem a jövő vízgazdálkodásában
Új vízkészletek felé kell fordulni a jövőben, és a tisztított

Tizedik alkalommal várják a vendégeket a siófoki Halfesztiválra
Halkülönlegességekkel, koncertekkel és családi programokkal is várják az érdeklődőket az

Öt év hat hónap fogházra ítélték a Hableány katasztrófáját okozó hajóskapitányt
Vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első

Ötven éve elsüllyed hajó roncsa jelent meg a Marosban
Az alacsony vízállás miatt a napokban a Maros-folyóban, Ferencszállás közelében

Bámulatos légköroptikai jelenséget örökítettek meg a Balatonnál – fotókkal, videóval
Páratlanul szép légköri jelenséget örökített meg a Badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogatóközpont

Fogápolás gyerekkorban
Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy csak akkor kell gyerekünk fogaival

Új idegenhonos meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai

Ezt tegyük, ha denevérek repültek az otthonunkba!
Az ősz beköszöntével újra eljött az az időszak, amikor a

Videó: strandolók puszta kézzel tereltek vissza egy óriási cápát a tengerbe
Az egyik legnépszerűbb amerikai strandon jelent meg a cápa. Cápa

Kifutottak első útjukra a Bahart új hajói
Újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések azzal, hogy kifutottak

Working out is one of the best things you can do in life.
Working out has mental and physical health benefits, therefore working

Rosszul beállított vezeték nélküli eszközök zavarják a meteorológiai radarokat
Rosszul beállított vezeték nélküli eszközök zavarják a meteorológiai radarokat –

Tömegesen ugráltak ki a vízből a busák Szegednél
Az utóbbi időben egyre több magyarországi helyszínen készítenek videót arról,

72 éves világrekord dőlhet meg a Texasban fogott aligátorhallal
Hatalmas aligátorhalat fogtak egy texasi víztározóból, majd közel háromórás küzdelem

Sauna, a great form of me-time
Saunas are widely known around the globe, yet not everyone

Eddig és ne tovább: megbüntetik a részeg vadászokat Franciaországban
A francia közlönyben vasárnap megjelent rendelet szerint akár 1500 euró
Working out is one of the best things you can do in life
Working out has mental and physical health benefits, therefore working

Mind a négy végtagját amputálták egy nőnek, miután tilápiát evett
Laura Barajasnak minden a négy végtagját amputálni kellett, miután elkapott

Besokallt a mesterszakács a kritikáktól, kérdésessé vált a szegedi halfesztivál jövője
Felindultan reagált Frank Sándor mesterszakács, a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál szervezője

A legjobb macskaalom – Melyiket válasszuk?
A macskák nem csak különleges és szép állatok, hanem igazi

Lenyűgöző felvételek készültek a kristálytiszta Balatonban – fotókkal
Magával ragadó víz alatti világ tárul a szemünk elé Varga

Több tucat 9 milliméteres lőszert talált egy horgász a Dunában – fotókkal
Pergetés közben bukkant rá egy horgász 53 darab lőszerre a

Lebegő holttestet találtak a tatabányai Csónakázó-tóban
Vízben lebegő holttestet találtak a tatabányai Csónakázó-tóban. A férfi valószínűleg

Milyen elektromos kandallót válasszunk?
Az elektromos kandallók iránti kereslet meredeken nő az elmúlt években,

Átütő kutatási eredmény született a címerespoloskák elleni küzdelemben
A címerespoloskák (Pentatomidae) napjainkban egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek.

Cápa harapott arcon egy szörföst Floridában – videóval
Első alkalommal beszélt a sajtónak Mark Summerset szörfös, akit a

Kis híján a csónakrögzítő nehezék kötele végzett egy vízbe esett horgásszal Pécsett
Nagy szerencséje volt annak a horgásznak, akinek 9-10 éves gyerekek

A fenntartható víz- és tájhasználat jegyében rendeznek fesztivált Ópusztaszeren
Az II. Szeri Vízválasztó Fesztiválra a szervezők szeretettel várnak szeptember

Kilencen fulladtak bele a Balatonba idén nyáron
Vízbe fulladás miatt kilencen vesztették életüket az idén nyáron a

Videó: bálnák próbáltak megmenteni egy fókát a kardszárnyú delfinek támadásától
Videóra vették, amint egy hosszúszárnyú bálna próbálja megakadályozni, hogy kardszárnyú

Egyelőre ismeretlen a balatoni légibaleset oka a rendőrség szerint – fotókkal, videókkal
A rendőrség Balatonba zuhant helikoptere és személyzete repülésre alkalmas állapotban

A világ egyik legritkább cápáját mosta partra a tenger Walesben
A világ egyik legritkább cápáját mosta partra a víz egy

Berni pásztor kiskutyák Ócsán
Berni pásztor kiskutyák Ócsán! A kiskutyák 8 hetesek és oltva,

Szúnyogpánik: figyelmeztetést adtak ki a nyugat-nílusi láz miatt
A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz magyarországi megjelenése miatt a

Szakképesítés nélküli halőrök jelentkezését is várják az RSD-re
A halőri állás betöltéséhez legalább középfokú végzettség szükséges, de a

Serpenyős lazac spenótos tésztával
A lazac percek alatt elkészíthető, egészséges és isteni finom fogást

Újabb árhullám érkezik a Dunán
Zivatarlánc vonul végig az Alpokban jelentős csapadékmennyiséggel, amely vízszintemelkedést eredményez

Szuperhold lesz augusztus 31-én
A közelgő teliholdra az angol nyelvű sajtóban kék holdként is

Világbajnok magyar horgász fogta ki az egymillió forintot érő aranyhalat Szegeden
A kétszeres utánpótlás csapatvilágbajnok, egyszeres egyéni vb-bronzérmes magyar versenyhorgásznak, Smányi

Becsületesen cselekedett a horgász, aki pénzzel teli tárcát fogott
Egy minnesotai tónál horgászott a 14 éves Connor Halsa, amikor

Augusztus utolsó hétvégéjén is kitart a kánikula, kiadták a hőségriasztást
Augusztus utolsó hétvégéjén is kitart a kánikulai idő, szombaton és

Egymillió forint ütheti a markát annak, aki kifogja a szegedi aranyhalat
Augusztus 23-án délelőtt 10 órakor megnyitotta kapuit az 55. Szegedi

Berni pásztor kiskutyák Ráckevén!
Berni pásztor kiskutyák várják szerető gazdájukat Ráckevén! A kiskutyák 8

Hasznos tippek önfejlesztéshez
Az önfejlesztés egy nagyon hasznos folyamat, amelynek során fejleszted az

Jetskivel és fánkkal frissítik a vizet a hőségriadó idején Maconkán és Oroszlányban
A Maconkai-víztározón és tórendszerén, valamint az Oroszlányi Horgász Egyesület Erőmű-taván

Mind az öt lábujját amputálták egy horgásznak kullancscsípés miatt
Mind az öt lábujját amputálni kellett egy férfinak, akit korábban

Egy horgász segített a rendőröknek kimenteni a ruhástul bányatóban sétáló idős nőt
A Celldömölki Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja és egy horgász segített

Másodfokú hőségriasztást rendeltek el Magyarország egész területére
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére augusztus 21-én,

Mire kell figyelni, amikor sarok ülőgarnitúrát választunk?
Mielőtt egy impulzus vásárlás során olyan sarokgarnitúrát költöztetnénk be otthonunkba,

A marásvonal a Balaton egyik legnagyobb veszélye, mégis kevesen tudnak róla – térképpel
A Balaton medrében, pár száz méterre a parttól húzódik egy

Trabantból kialakított vízi járgánnyal szelik az RSD hullámait
A Tranbantok és a csónakosok szíve nagyot dobbanhat, amikor meglátják

Recept: így készül el egy óra alatt a tökéletes dunai halászlé
Könnyen elkészíthető halászléreceptet osztott meg a Bors Lévai Ferenc, az

Kardszárnyú delfinek támadtak egy tengerész hajójára
Veszélyes helyzetbe került egy magányosan hajózó idős tengerész, egyszerre öt

Reinrassige Berner Sennen Welpen suchen ein Zuhause
Sie sind in Ráckeve (Nähe Budapest, Ungarn) erreichbar. Die Welpen

Hogyan küzdjünk hatékonyan a pattanások ellen?
A pattanás egy gyakori bőrprobléma, amely sok ember életét keseríti

A hordószemű halnak át lehet látni a fején
A kutatókat régóta foglalkoztatják a mélytengeri ragadozók, azonban a nehéz

Miért érdemes gyógytornászhoz járni?
A gyógytornával kapcsolatban még mindig igen sokféle tévhit kering. Sokan

Európában egyedülálló vízminőség-ellenőrző okosbójákat helyeztek ki három vízterületre
Sárga színű bójákat helyeztek ki a Velencei-tavon és a Maconkai-víztározón,

Elkezdődött a látványos a dunavirágzás
Augusztus 11-én, pénteken este elkezdődött a Duna esztergomi szakaszán a

Nem lesz utánpótlása a levonuló árhullámoknak
Az áradó folyók vízgyűjtőin nem kell csapadékra számítani, így nem

A valaha volt legnagyobb árhullámra készülnek Drávaszabolcsnál
A Dráva szerdán tovább árad, a tetőzés Barcsnál jár; Drávaszabolcsnál

Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó

Több tucat elsüllyesztett autóra bukkantak egy floridai tóban
Floridában több tucat elsüllyesztett, a feltételezések szerint bűncselekményekhez köthető személyautóra

Bernese shepherd puppies waiting for their loving owners in Hungary
Barenese shepherd puppies waiting for their loving owners in Hungary.

30 kiló kokaint horgászott ki a vízből egy floridai polgármester
Jane Castor, Tampa polgármestere nagy fogást hajtott végre, amikor a

Mosómedvék települtek be egy Budapest környéki erdőbe
Vadon élő mosómedvéket filmeztek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Hangulatfények otthon
Egy rázós munkanap után megnyugtató hazatérni, ilyenkor másra sem vágyunk,

A vakolás menete: Részletes útmutató vakoláshoz
A vakolást többnyire szakképzett kőművesek szokták végezni, mivel nem tartozik
A csontritkulásról
A gerincoszlop elhajlása, a kínzó deréktáji, keresztcsonttáji fájdalom, a testmagasság

Eddig maradna életben egy piranha a Balatonban
Angliában néhány éve egy akvarista piranhákat engedett a yorkshire-i Martinwells-tóba.

Világrekordra készülnek: vízibiciklivel tekerik körbe a Balatont – videókkal
A világon még senki sem vállalkozott arra, amire most három

Rekordmagas az óceánok hőmérséklete
A globális felmelegedés miatt az óceánok elérték az eddigi legmagasabb

Egyre több víz jön a Murán, a Dráván és a Sajón; újabb átvezénylések a vízügynél
Az újabb csapadék miatt egyre több víz érkezik a Murán,

Elmúlik-e a szerelem?
A szerelem egy csodálatos érzés, amit a legtöbben már megtapasztalhattunk

Let’s talk about suicide.
For some people committing suicide seems like an unreasonable, selfish,
Maradjon vagy menjen? Milyen esetekben indokolt a mandulaműtét?
Az orr- és torokmandulák eltávolítására mind gyermekkorban, mind a felnőttek

Arcápolás
Arcbőrünk épen tartásának érdekében elengedhetetlen egy arcápolási rutin kialakítása, azonban
Minden, amit tudni érdemes a fenntartható csomagolásról
Fenntarthatóság. Biztosan sokszor találkozhattunk már ezzel a kifejezéssel, azonban nem

Rendőrkézre került a dunai csónakosok réme: hat rendbeli lopás írható a számlájára
A dunai vízirendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben,

Kovászos uborka
Készítsük el mi magunk a kovászos uborkánkat. Ilyen egyszerű. Kovászos

Filmforgatás miatt látogatási korlátozást vezettek be a Velencei-tónál
Magyarország legnagyobb filmgyártó vállalkozása, a Mid Atlantic Films július 24.
Ezen a napon született Jean Reno
július 30-án született Juan Moreno y Herrera-Jiménez, álneve: Jean Reno

A dinnye jótékony hatása a nagy melegben
A dinnye azon kívül, hogy tele van vitaminokkal, jót tesz

120 éves születésnapját ünnepelte a világ legidősebb krokodilja, Cassius
Idén júniusban lett 120 éves Cassius, a világ legnagyobb fogságban

Szüleim kertjében
A virágillatú, fákkal szegélyezett kertben számos növény megtalálható. Van itt

Félmillió euró értékű „lebegő aranyat” találtak egy elpusztult bálna emésztőrendszerében
Félmillió eurót (188 millió forintot) érő „lebegő aranyat”, azaz ámbrát

Kiderítették, miért néznek ki nagyon furcsán a mélytengeri halak
A mélytengeri halak olyanok, mintha legrosszabb rémálmainkból szabadultak volna. De
Így kíméld a gyomrodat a nyári hőségben!
Ha a testünk jól működik, a nagy melegben kevésbé kívánjuk

Egyre jobban terjednek a kullancslegyek Magyarországon, csípésük halálos is lehet
Rajban is támadhat, agyonütni nem lehet, rovarirtónak ellenáll, a csípése

Egy kérdést tisztáztak a Loch Ness-i szörny legendájával kapcsolatban
A skóciai Loch Ness-tóban lakó szörny legendája régóta foglalkoztatja az
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi irányelvek Az Ön által megadott személyes adatokat kezeli: Szárnóczki

Négymilliárd forintra pályázhatnak még a halgazdálkodók
Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat

Ezek nélkül ne indulj el csónakkal: itt a kötelező alapfelszerelések listája
A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján hívja fel a horgászok figyelmét,
Magnézium-kisokos: a legfőbb tudnivalók a magnéziumról
A magnéziumról szóló kisokosod további információkkal való kiegészítése érdekében belemerülünk

Újranyitották Sarudon a Tisza-tavi Horgászmúzeumot – fotókkal
Július 7-én, pénteken 11 órakor újranyitotta kapuit Sarud új turisztikai

Mit csomagoljunk be nyaraláskor, ha gyermekkel megyünk?
Csípési fájdalmat, viszketést csillapító szer ( Fenistil gél, csepp )

Hallépcsőt építenek a Sebes-Körösön, Nagyvárad központjában
Ülésezett a Körösök Vízügyi Igazgatóság műszaki-gazdasági bizottsága, és a testület

Az átlagosnál több csemegekukorica teremhet idén – infografikával
A főbb termesztőkörzetekben jó állapotú a csemegekukorica, a termés meghaladhatja

A Kákafoki-holtágon is megjelentek a vízirendőrök, kötelező a SUP-on a mentőmellény
Vízirendészeti fórumot tartottak csütörtökön, amelynek témája a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körösön (Kákafoki-holtágon)való

159 millióért árulja ráckevei házát a rákban szenvedő Reviczky Gábor – videóval
Úgy tűnik, megválik imádott vidéki otthonától Reviczky Gábor, a horgászat

Mérgező növény jelent meg a Szikrai Holt-Tiszán
Gyilkos csomorikát találtak Lakiteleken, a Szikrai Holt-Tiszán (közismertebb nevén Tőserdőn)

Horgászni tanította a Covid-árvákat a szülinapi ajándékkal is kedveskedő Áder János
Számtalan színes programot szervezett a Regőczi Alapítvány a Covid-árváknak az

Rántott cukkini
A cukkiniket meghámozzuk, majd felszeleteljük. Ízlés szerint megsózzuk a cukkinik

Hideg gyümölcsleves
A hideg gyümölcsleves a meleg nyári napokban hűsítő hatással bír.

A füge jótékony hatásai
Egyiptomban a fáraók gyógynövénye volt, illetve Buddha is egy fügefa
A tibeti lakberendezés különleges világa
A tibeti kultúra híres egyedi stílusáról, telt színeiről és különleges
Hogyan változtatta meg az internet a médiafogyasztási szokásainkat?
Az internet ma már szerves része a mindennapjainknak, talán el

Sousse Tunézia turisztikai gyöngyszeme
Sousse Tunézia egyik legkedveltebb üdülőhelye. A Földközi-tenger fehér homokos, varázslatos
Kreatív lakberendezés: tárgyak, amik új életet lehelnek a belső térbe
A falra aggatott képek fontos elemei a lakberendezésnek, hiszen nem

A kajak a férfi csónakja, vadász hajója
A Kajak a férfi csónakja, vadász hajója Az első kajakok

Hogyan változtathatja meg az önfejlesztés az életed?
Az önfejlesztés olyan folyamat, amely során tudatosan törekszünk arra, hogy
Hogyan altassam el?
Régi tapasztalat, hogy könnyebb elaludni, ha biztonságos, megszokott szertartás előzi
5 ismert nyári alkoholmentes koktél
Az alkoholmentes koktélok — vagy más néven mocktailok — egyre
Tovább bővül a felújított gépek piaca: okosóra és e-roller is beszerezhető
A felújított számítástechnika ismerete sokat fejlődött az utóbbi években, de
Miért fontos a napvédelem egész évben?
A napfény számos jótékony hatást fejt ki a szervezetünkre: segít

Megdőlt az abszolút pontyrekord az RSD-n – fotókkal
Az új rekordert Polyák Attilának hívják, aki Újszászi Henrik 2018-ban
Szorongó diákból szorongó felnőtt
Mindannyian emlékszünk, mennyire izgultunk egy felelés előtt vagy a témazáró

Tudatos vásárlás
Tudatosan akkor vásárolnunk, ha nem dőlünk be a marketing stratégiának
A TSMT alkalmazásának hatása a kisgyermekkori fejlődésre
Az óvodakezdés minden család életében nagy változás, olykor kihívás. Az,

MIRE JÓ A REVITALIZÁLÓ GÉL ÉS ADALÉK?
Egy átlagos személyautó tökéletes állapotban tartásához ma már rengeteg termék

NE KÖVESD EL EZEKET A HIBÁKAT, HA BEÁZOTT A TELEFONOD!
Mindenki tudja, hogy a víz az elektromos szerkezetek halála. A

Új tórekord: már a negyven kilót közelíti a pilisvörösvári Púpos – fotókkal
A Háziréti-víztározó horgászai többször horogra csalták már a Púpos névre
A kullancsokról
A kullancsok természete A közhiedelemmel ellentétben a kullancs nem a

Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia az online marketingben?
A mesterséges intelligenciáról sok mindent hallani mostanában. A drukkerek és

A rózsa, a virágok királynője
Ha megpillantasz egy rózsát, állj meg egy pillanatra! Szagold meg!

Mitől lesz valaki igazán barát?
A barátságnak rengeteg formája lehet, azt, hogy kinek mire van

Idén is lesz Balaton-átúszás!
Immáron a 41. Balaton-átúszásra készülnek az érdeklődők. 2023. július 22-én

Az INGYENES Partmozi lesz a nyár kedvence!
Szinte biztosak vagyunk benne, hogy az idei nyár egyik kedvence

Naplementés randevúk
A naplemente a nap talán legszebb része, ilyenkor kezdenek elhalkulni

Videó: tízkilós ponty szorult a harcsa szájába, magyar horgászok mentették meg
A Pecaverzum Virágh Zoltántól kapott egy videót, amelyen az látható,

A diófalevél hatásai
Egyes népeknél a termékenység és a hosszú élet szimbóluma volt.

Horgászdamilon lógott villanyoszlopról egy gólya Lentiben – fotókkal
Horgászzsinórba gabalyodott, majd egy villanyoszlopon fennakadt egy gólya a Zala

A kövirózsa hatásai
Kövirózsa – sempervivum – örökké élő Gyulladáscsökkentő, hűsítő és összehúzó

Budapest egyetlen INGYENES dunai fürdőhelye újra vár!
2023. június 30-tól augusztus 20-ig újra vár a Római-Parti Plázs.

Elképesztő sztorival rukkolt elő egy biciklis pecás, amikor hatkilós pontyot találtak nála
Az emberi leleményesség határtalan, erre szolgáltatott újabb bizonyítékot egy horgász,

Videó a világ legnagyobb harcsájáról!
Május végén 285 centiméteres harcsát fogott a Pó-folyóból a Madcat csapat profi

Kifogták Hejőkeresztúr legnagyobb aranyhalát, Bellát – fotókkal, videóval
Tavaly októbert követően újra kifogták a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található hejőkeresztúri

Videó a világ legnagyobb harcsájáról!
Május végén 285 centiméteres harcsát fogott a Pó-folyóból a Madcat csapat profi

Új tórekord: már a negyven kilót közelíti a pilisvörösvári Púpos – fotókkal
A Háziréti-víztározó horgászai többször horogra csalták már a Púpos névre

Milyen igazából kistesónak lenni?
Mindenki úgy gondolja, hogy a legfiatalabb testvérnek a legjobb, mert
Impresszum:
Kiadó: Szárnóczki Éva
Székhelye: 2364 Ócsa, Erdősor u. 25.
Kiadásért felelős személy neve: Szárnóczki Éva
A szerkesztésért felelős személy neve: Szárnóczki Éva
Bloomnews.hu 2023 – Minden jog fenntartva!