Margitszigeti zenélő szökőkút
„Fürge róka lábak…”


A Tranbantok és a csónakosok szíve nagyot dobbanhat, amikor meglátják azt a járványt, amely a kettőnek az ötvözete. Az alábbi képeket a Ráckevei-Soroksári Dunán (RSD) készítette egy horgász, aki közösségi oldalán osztotta meg azokat. „Ezt nézd ma mi jött velem szembe, csak dörzsöltem a szememet, hogy jól látok-e?” – írta a posztban Szántó Gábor. Valóban…

Július 7-én, pénteken 11 órakor újranyitotta kapuit Sarud új turisztikai attrakciója, a Tisza-tavi Horgászmúzeum. A magyar horgászok számára újra nyitva áll a Tisza-tó partján egy olyan különleges gyűjtemény megtekintésének a lehetősége, amelynek története Balatonalmádiból indult, és most Sarudon folytatódik – olvasható az elmenyfalu.hu-n. A Tisza- tavi Horgászmúzeum szervesen illeszkedik a Tisza-tó attrakciói közé, hiszen a horgászok…

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján hívja fel a horgászok figyelmét, hogy a 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet mellékleteként kiadott Hajózási Szabályzat alapján csónak az alábbi alapfelszereléssel közlekedhet: – mentőmellény – a csónakban tartózkodó kiskorúak és úszni nem tudó felnőttek együttes számának megfelelően, de legalább 1 db, – evező – a csónakban tartózkodó személyek számának és…

Sousse Tunézia egyik legkedveltebb üdülőhelye. A Földközi-tenger fehér homokos, varázslatos strandjai várják az ide látogató vendégeket. A városban az egyik világból a másik világba csöppenünk. A színvonalas szálláshelyek és az óvárosban elhelyezkedő bazárjellegzetességek színesítik az ide látogatók mindennapjait. Rövid betekintést nyerhetünk a katakombákba, melyek a város alatt kanyarognak. A medinában található a Ribat, a Kasbabho…

A Balaton medrében, pár száz méterre a parttól húzódik egy árokszerű képződmény, az úgynevezett marásvonal. Ez főleg a déli parton okozhat bajt, akár életveszélybe is sodorhatja azt, aki nem számol vele. A marásvonalat nem jelzi bója, ezért a strandolónak, sportolónak és horgásznak kell tudatosítania magában, hogy létezik ez a veszélyforrás – számoltak be a vizimentok.hu…

2023. június 30-tól augusztus 20-ig újra vár a Római-Parti Plázs. Számtalan ingyenes kényelmi programmal. Szeretné újra átélni a hamisítatlan római-parti nyár hangulatát? Akkor nincs más dolga, mint kilátogatni a Római-parti Plázsra, Budapest egyetlen ingyenes dunai fürdőhelyére! Kínálatunk:– természetes környezet, tiszta, gondozott partszakasz– ingyenes ivóvíz, mosdó-, pelenkázó- és zuhanyzóhasználat– színes napágyak– kerékpártárolási lehetőség– folyamatos vízminőség-ellenőrzés– UV…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.