Elefánt az állatkertben
Elefántok

Elefántok

Az év ebben a szakában szokatlanul enyhe és csapadékos idő megérkeztével a Budapest 2. kerületében található Völgy utcában már februárban megjelentek a telelőhely felől az egyik közeli kertben található szaporodóhely, a Modori-tó felé igyekvő barna varangyok. A tavalyi összefogás sikerén felbuzdulva idén is – még a békák tömeges megjelenése előtt – felállítottuk az ideiglenes kétéltű terelőrendszert, mellyel…

Új álskorpió-fajt fedeztek fel Magyarországon. A több mint 83 millió éves példány egy Ajka környéki borostyánzárványból került elő. A kutatók szerint a fosszília arra utal, hogy ezek a piciny ízeltlábúak a párás, szubtrópusi éghajlati viszonyok között az egész eurázsiai szárazföldön elterjedtek lehettek. Az ősi álskorpiót Novák János, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék; Szabó Márton,…
Teknős

A világon az egyik legfenyegetettebb, állatkertekben is igen ritkán tartott leopárdalfajhoz tartozó észak-kínai leopárdkölyök született a debreceni állatkertben. A kis leopárdot kedden mutatták be a sajtónak, és szerdától már a nagyközönség is láthatja. A debreceni állatkert leopárdpárja, Coolio és Jilin első utódjáról a sajtónyilvános orvosi vizsgálaton derült ki, hogy nőstény. A tavaly november 21-én…

Videóra vették, amint egy hosszúszárnyú bálna próbálja megakadályozni, hogy kardszárnyú delfinek vadásszanak le egy fókát. Bertie Gregory és stábja az antarktiszi Adelaide-szigetnél kapták lencsevégre a különleges eseményt, ahová azért utaztak el, hogy megfigyeljék a különleges B1 nevű kardszárnyúdelfin-populációt – írja a National Geographic alapján a 24.hu. Ez a mindössze száz példányból álló populáció arról ismert,…

A széncinege a verébalakúak rendjébe, ezen belül a cinegefélék családjába tartozó apró termetű, közkedvelt madárfaj. Élőhelye Európa nagy része, Közép- és Észak-Ázsia, valamint Észak-Afrika egyes részei, ahol általában véve bármilyen összetételű erdőségben képes megtelepedni. A legtöbb széncinege nem vonuló madár. Kizárólag a nagyon hideg, kemény telek elől vonulnak el. A széncinege fekete fejjel és nyaki…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.