Az Automobili Lamborghini megnyitotta első hivatalos márkakereskedését Budapesten.
A most megnyitott ’Lamborghini Budapest’ a Porsche Inter Auto Hungaria tulajdona, s a Lamborghini vállalati arculatának megfelelően készült, megerősítve a márka elkötelezettségét a magyar piac iránt. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Stephan Winkelmann, az Automobili Lamborghini elnöke és vezérigazgatója, valamint Nagy Szabolcs, a Porsche Inter Auto hungaria ügyvezető igazgatója, az esemény pedig egyúttal a Lamborghini Revuelto nemzeti premierjének is teret biztosított. A résztvevők Bianco Monocerus színárnyalatban csodálhatták meg az olasz masinát.
„Ez a Lamborghini márkakereskedés fokozza majd az ügyfelek élményeit. Várjuk szeretettel a folyamatosan növekvő magyarországi ügyfélkört, akik izgatottam állnak hozzá a Lamborghini jelenlegi kínálatához és jövőjéhez” – mondta Stephan Winkelmann. „Az új márkakereskedés támogatja a Lamborghini elektrifikáció felé vezető útját, amely 2023-ban az új Revuelto bemutatkozásával kezdődött: az első PHEV technológiával rendelkező modellünket a kínálat további elektrifikációja követi 2024-ben, amely folyamat 2028-ban lesz teljes az első tisztán elektromos modellünk bemutatkozásával. A Lamborghini Revuelto premierjével új fejezetet kezdünk el V12-es motorokkal bővelkedő történelmünkben.”
„Jelentős befektetések és a márka iránti elkötelezettségünk eredményeként végre nagy örömmel hivatalosan megnyithatjuk az új Lamborghini Budapest márkakereskedést, amely Magyarországon elsőként képviseli a márkát” – mondta Nagy Szabolcs, a Lamborghini Budapest ügyvezetője. „A szupersportautók rajongóinak fontos célállomásaként várjuk ügyfeleinket, akik vonzó, új márkakörnyezetben fedezhetik fel a Lamborghini világát.”